nov
14

Lenti Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézése 2013


A járás fogalma a hazai közigazgatási rendszerben sokáig ismert volt, hiszen a tanácsokat váltották már egyszer a múlt században. Most a 29 éve működő önkormányzati rendszert váltja a legutóbb elfogadott törvény alapján. A törvény megalkotói a járások kialakításánál körbejártak minden lehetőséget és figyelembe vették a megyehatárok mellett a települések földrajzi elhelyezkedését is. Ezt követően jelölték ki a 175 járás mellett a 23 kerületi kormányhivatalt, valamint a járások munkáját segítő nagyvárosokban megtalálható kormányablakokat. A törvény január elsején lép érvény

Nagyon lényeges dologban döntött a parlament nemrég, hiszen a járások bevezetésével az egész közigazgatási rendszer újraformálása kezdődik meg. Ami eddig a jegyző és az önkormányzat hatáskörébe tartozott az mostantól a járások kezelésébe kerül. Ezek közül a lényegesebbek a gyámügyek a szociális ügyek és az okmányirodai ügyek. A változások bevezetésétől a kormány gyorsabb és hatékonyabb ügymenetet remél. A várakozásoknak eleget téve sokkal tapasztaltabb és képzettebb hivatalnokokat ígérnek. Az új törvény érvénybe lépet, mely alapján a járások január elsejétől kezdik meg működésüket.

Lenti Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Alsószenterzsébet
  • Baglad
  • Barlahida
  • Belsősárd
  • Bödeháza
  • Csesztreg
  • Csömödér
  • Dobri
  • Felsőszenterzsébet
  • Gáborjánháza
  • Gosztola
  • Hernyék
  • Iklódbördőce
  • Kálócfa
  • Kányavár
  • Kerkabarabás
  • Kerkafalva
  • Kerkakutas
  • Kerkateskánd
  • Kissziget
  • Kozmadombja
  • Külsősárd
  • Lendvadedes
  • Lendvajakabfa
  • Lenti
  • Lovászi
  • Magyarföld
  • Márokföld
  • Mikekarácsonyfa
  • Nemesnép
  • Nova
  • Ortaháza
  • Páka
  • Pórszombat
  • Pördefölde
  • Pusztaapáti
  • Ramocsa
  • Resznek
  • Rédics
  • Szentgyörgyvölgy
  • Szécsisziget
  • Szijártóháza
  • Szilvágy
  • Tormafölde
  • Tornyiszentmiklós
  • Zalabaksa
  • Zalaszombatfa
  • Zebecke

A fővárosban kerületi hivatalok lesznek, míg az ország egyéb területén járások. Erről döntött nemrég a parlament, mely alapvetően az egész önkormányzati rendszert megváltoztatja. A változástól, azaz a járás bevezetésétől a gyorsabb és szakszerűbb ügyintézést várja a kormány. A vezető politikusok elmondása szerint főleg a vidéken élő emberek államigazgatási ügyeit gyorsíthatja fel a az új rendszer, melyben sokkal tapasztaltabb és képzettebb előadókat ígérnek mint a jelenlegi rendszerben. Lényeges változás, hogy a jegyző hatáskörébe tartozó ügyeket is közigazgatási ügyként fogják kezelni. Fontos, hogy a törvény megalkotói mindent figyelembe véve 175 járást jelöltek ki országosan, mely megyénként nagyjából 6-18.

süti beállítások módosítása