dec
12

Debrecen - Hajdú-Biharban tíz járási hivatal lesz. A hivatalvezetők személyére már érkeznek a javaslatok a minisztériumba.

Várhatóan december 15-20. között nevezi ki Navracsics Tibor a járási hivatalok vezetőit. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt szombaton, az önkormányzati fideszes frakcióvezetők veszprémi országos értekezletén közölte.

A tárcavezető a megbeszélésről tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a járási hivatalvezetők személyére már érkeznek a javaslatok a minisztériumba.

Emlékeztetett arra, hogy a közigazgatási reform a minisztériumok számának csökkentésével kezdődött, majd  folytatódott az eddigieknél hatékonyabb, olcsóbb államigazgatási szintek, a kormányhivatalok felállításával, s befejeződik január elsejével, amikor a járási hivatalok megkezdik működésüket. A jövő év vége felé nagy arányú informatikai képzést és fejlesztést követően a kormányablakok az ország 300 pontján biztosítanak egyszerűbb, átláthatóbb szolgáltatást – tette hozzá.

Idén január elsejétől fél évig nyitott egyeztetésekkel próbálták elérni, hogy egyetlen térség se érezze sértve magát a járási körzetek és központok kialakításakor – tekintett vissza a miniszter.

Tájékoztatása szerint 2763 önkormányzattal kellett konszenzusos megállapodást kötni a járásokról. Közülük eggyel csak azért nem sikerült aláírni az egyezséget, mert se polgármester, se alpolgármester nincs a településen, egy önkormányzat október 31-ig nem akart, de november első napjaiban már együttműködött. Szeged azért nem írta alá az együttműködést, mert a szocialista polgármester nem ért egyet a járási rendszerrel – mondta, hozzátéve: 2762 az eggyel szemben nem rossz arány, másrészt sajnálatos, ha valaki pártpolitikai ügyet csinál kormányzati politikai, közigazgatási kérdésből.

Hajdú-Bihar megyében tíz járási hivatal lesz, s már azt is tudni, melyik település melyik járáshoz tartozik majd.

 

süti beállítások módosítása