már
4

Bajai Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Bajai Járási Hivatal székhelye: Baja

A kormány döntött a parlament pedig elfogadta azt a törvényt, ami a közigazgatást szabályozza a következő évtől kezdődően. Az okmányirodai és az önkormányzati ügymenetekben a jövőben a járások lesznek az illetékesek. A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatal közel nyolcvan ügymenetet vesz át. Érdemes lesz már most ellenőrizni, hogy melyik település melyik járáshoz fog tartozni. Bár a politikai szakemberek a felmérések és az előzetes becslések alapján azt ígérik, hogy rendkívül sokat fog változni az ügyintézés gyorsasága és hatékonysága valamint a felméréseknél figyelembe vették a területi elhelyezkedéseket is.

A következő év elejétől az önkormányzatokat járások váltják a közigazgatásban. A kormány az új rendszertől sokkal komolyabb és szakértőbb intézkedést vár, mely a véleményük szerint alaposan megkönnyítheti az állampolgárok ügymeneteit. A változtatás oka szakemberek szerint az, hogy az önkormányzatoknál a jegyzőkhöz tartozó feladatok jelentős része államigazgatási ügy volt és csak egy kisebb része volt, ami az önkormányzatokra vonatkozott. Az új rendszerrel minden eddigi ügymenetet államigazgatási eljárás keretében végeznek, mellyel a járások segítségével a vidéki emberek hivatalos ügyeit könnyítik meg.

Bajai Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Baja
  • Bácsszentgyörgy
  • Bátmonostor
  • Csátalja
  • Csávoly
  • Dávod
  • Dunafalva
  • Érsekcsanád
  • Érsekhalma
  • Felsőszentiván
  • Gara
  • Hercegszántó
  • Nagybaracska
  • Nemesnádudvar
  • Sükösd
  • Szeremle
  • Vaskút


Nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, azaz hogy mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket az új közigazgatási rendszer. A lényegen azonban nem lehet változtatni, hiszen a kormány döntött és a kormány döntését a parlament jóváhagyta miszerint a jövő év elejétől 175 járás és 23 kerületi kormányhivatalban lehet intézni a hivatalos ügyeket. Az államigazgatási eljárások keretein belül közel nyolcvan ügymenetet lehet intézni sokkal gyorsabban és hatékonyabban. A hivatalokban a kormány szakpolitikusai szerint sokkal képzettebb és sokkal tapasztaltabb hivatalnokok fognak az állampolgárok rendelkezésére állni.

süti beállítások módosítása