jan
28

Mezőcsáti Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Mezőcsáti Járási Hivatal székhelye: Mezőcsát

A politikai vezetésünk döntése alapján a következő év elejétől a közigazgatási feladatok ellátását nem az önkormányzatok fogják elvégezni, hanem az újonnan felállított járások. A szakpolitikusok rengeteg tanulmányt figyelembe véve döntöttek erről még nyáron, mely alapján a törvényt a parlament jóvá is hagyta. A változásoktól főleg a vidéken élő emberek ügyintézésének megkönnyítését remélik, mert a lakóhelyükhöz közel intézhetnek el mindent egy helyen. A tervezet alapján az ügymenetek sokkal egyszerűbbek lesznek, a gyorsabb és hatékonyabb munkatársak gondos munkái miatt.

A hazai közigazgatáson belül jelentős változások lépnek életbe a következő év elejétől. A kormány döntött, melyet a parlament jóvá is hagyott, így mára teljesen biztos, hogy január elsején közel nyolcvan önkormányzati és okmányirodai ügymenetet a járások hivatalaiban kell majd intézni. A 175 járás és 23 kerületi kormányhivatal munkáját a nagyvárosokban kormányablakok fogják segíteni. A kijelölésnél a szakemberek figyelembe vették a megyehatárokat és a települések földrajzi elhelyezkedését, így azt remélik, hogy minden állampolgár könnyedén elérheti a hivatalokat.

Mezőcsáti Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Ároktő
  • Gelej
  • Hejőpapi
  • Igrici
  • Mezőcsát
  • Tiszadorogma
  • Tiszakeszi
  • Tiszatarján


A parlament elfogadta és már a Magyar Közlönyben is megjelent a járások felosztásáról és területi elhelyezkedésükről szóló törvény. A törvény értelmében az eddigi önkormányzati és okmányirodai feladatokat közigazgatási eljárásként a járások fogják intézni. A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatalba a kormány ígérete alapján tapasztaltabb és képzettebb hivatalnokok kerülnek így az ügymenet gyorsabb és hatékonyabb lesz. A változások bevezetésével gyakorlatilag az állampolgárok mindent egy helyen és egy időben el tudnak intézni. Az új rendszer bevezetése többek között érinti gyerekvédelmi és gyámügyeket, valamint az okmányirodai ügymeneteket, is mint például a gépjármű átírás, vagy a lakcímkártya kiállítás.

süti beállítások módosítása