jan
23

Putnoki Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Putnoki Járási Hivatal székhelye: Putnok

A következő év elejétől az önkormányzatokat járások váltják a közigazgatásban. A kormány az új rendszertől sokkal komolyabb és szakértőbb intézkedést vár, mely a véleményük szerint alaposan megkönnyítheti az állampolgárok ügymeneteit. A változtatás oka szakemberek szerint az, hogy az önkormányzatoknál a jegyzőkhöz tartozó feladatok jelentős része államigazgatási ügy volt és csak egy kisebb része volt, ami az önkormányzatokra vonatkozott. Az új rendszerrel minden eddigi ügymenetet államigazgatási eljárás keretében végeznek, mellyel a járások segítségével a vidéki emberek hivatalos ügyeit könnyítik meg.

A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatal, valamint a nagyvárosokban megtalálható kormányablakok fogják a jövőben ellátni azokat a feladatokat, melyeket eddig az önkormányzatok és az okmányirodák láttak el. Közel nyolcvan hivatalos ügymenet elintézése kerül közigazgatási hatáskörbe 2013. január elsejétől az új törvény értelmében. A változások miatt a jövőben egy helyen lehet majd intézni a gyerekvédelmi ügyeket a gyámsággal kapcsolatos ügyeket, de az eddigi okmányirodai ügyeket is. A szakpolitikusok a bevezetéstől gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek.

Putnoki Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Aggtelek
  • Alsószuha
  • Bánréve
  • Dövény
  • Dubicsány
  • Felsőkelecsény
  • Felsőnyárád
  • Gömörszőlős
  • Hét
  • Imola
  • Jákfalva
  • Jósvafő
  • Kánó
  • Kelemér
  • Királd
  • Putnok
  • Ragály
  • Sajómercse
  • Sajónémeti
  • Sajópüspöki
  • Sajóvelezd
  • Serényfalva
  • Szuhafő
  • Trizs
  • Zádorfalva
  • Zubogy


Fontos döntést hozott a kormány a közelmúltban. A közigazgatásban jelenleg működő rendszert alaposan megváltoztatják. Az eddigi jegyzőhöz tartozó összes ügy és hatáskör kormány keze alá kerül és a közigazgatás kereteken belül lehet majd az ügyeket intézni. A gyakorlatban a szakemberek gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek. Mindez papírformailag úgy fog kinézni, hogy a következő év elejétől az önkormányzatokat 175 járás fogja váltani. A járások beosztása elkészült és a beosztást igyekeztek úgy kialakítani, hogy az minden ember számára elérhető legyen. Januártól gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést ígérnek a járásoknak köszönhetően.

süti beállítások módosítása