jan
15

Szikszói Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Szikszói Járási Hivatal székhelye: Szikszó

A fővárosban 23 kerületi kormányhivatal, míg vidéken 175 járás látja el a jövőben az önkormányzati és az okmányirodai ügyintézést, azaz a közigazgatási ügyeket. Ezt a kormány előkészítése után a parlament fogadta el nemrég. A területi beosztások megismerése mellett a szakpolitikusok azt remélik a változtatástól, hogy minden ember könnyebben juthat majd el a hivatalokba és az ügyeit gyorsabban és hatékonyabban fogja tudni intézni. A járások ügyintézőinél a kormánypárti politikusok sokkal képzettebb és tapasztaltabb hivatalnokokat ígérnek. A változás 2013 januárjától lép érvénybe.

29 év után Magyarország közigazgatásában ismét megjelennek a járások. Bár nem az eredeti felállásban és jogkörben, de így lesz hiszen a kormány elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. 2013. január elsejétől 175 járási hivatal és 23 fővárosi kerületi kormányhivatal lép érvénybe. A közigazgatási szervkén létre hozott járási hivatalok közel nyolcvan ügymenet intézését veszik át az önkormányzatoktól. Ezek közül a legfontosabbak, mely talán a legtöbb embert érinti a gyermekvédelmi, gyámügyi és szociális ügyek valamint az okmányirodai ügymenet jelentős része. A változástól a politikusok gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek.

Szikszói Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Abaújlak
  • Abaújszolnok
  • Alsóvadász
  • Aszaló
  • Felsővadász
  • Gadna
  • Gagybátor
  • Gagyvendégi
  • Halmaj
  • Hernádkércs
  • Homrogd
  • Kázsmárk
  • Kiskinizs
  • Kupa
  • Léh
  • Monaj
  • Nagykinizs
  • Nyésta
  • Pamlény
  • Rásonysápberencs
  • Selyeb
  • Szászfa
  • Szentistvánbaksa
  • Szikszó


Nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, azaz hogy mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket az új közigazgatási rendszer. A lényegen azonban nem lehet változtatni, hiszen a kormány döntött és a kormány döntését a parlament jóváhagyta miszerint a jövő év elejétől 175 járás és 23 kerületi kormányhivatalban lehet intézni a hivatalos ügyeket. Az államigazgatási eljárások keretein belül közel nyolcvan ügymenetet lehet intézni sokkal gyorsabban és hatékonyabban. A hivatalokban a kormány szakpolitikusai szerint sokkal képzettebb és sokkal tapasztaltabb hivatalnokok fognak az állampolgárok rendelkezésére állni.

süti beállítások módosítása