dec
12

Berettyóújfalui Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Berettyóújfalui Járási Hivatal székhelye: Berettyóújfalu

Minden közigazgatási ügyet a jövő év elejétől a járások segítségével fogunk tudni intézni. Erről döntött a kormány és mivel a parlament elfogadta az új törvényt ez biztosan így lesz január elsejétől. A járás a magyar közigazgatásban nem ismeretlen kifejezés, hiszen több évtizeden keresztül alkalmazták már. A jelenlegi járások kialakításánál a szakemberek figyelembe vették a megyehatárok mellett a települések földrajzi elhelyezkedését is. A járások mellett bevezetésre kerülnek a fővárosban a kerületi kormányhivatalok, míg a nagyvárosokban kormányablakok fogják segíteni a járási hivatalok munkáját. Érdemes már most mindent megismerni a járásokról, hiszen itt fogunk mindent intézni.

A közigazgatási intézmények rendszerének megváltoztatásáról döntött nemrég a kabinet, melynek értelmében a jövőben egy sor ügymenet nem az önkormányzatok és a jegyzők hatáskörébe fognak tartozni, hanem az újonnan felállított járásokhoz. A járás nem ismeretlen a magyar közigazgatásban, hiszen több évtizeden keresztül működtek, és a jelenlegi rendszer is csak 29 évre tette félre az eddigit. A járások kialakításánál a döntéshozók igyekeztek főként a vidéki emberek életét megkönnyíteni úgy, hogy rengeteg elintézendő dolgukat januártól egy helyen és sokkal gyorsabban tudják majd végrehajtani.

Berettyóújfalui Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Ártánd
  • Bakonszeg
  • Bedő
  • Berekböszörmény
  • Berettyóújfalu
  • Biharkeresztes
  • Bojt
  • Csökmő
  • Darvas
  • Furta
  • Gáborján
  • Hencida
  • Komádi
  • Körösszakál
  • Körösszegapáti
  • Magyarhomorog
  • Mezőpeterd
  • Mezősas
  • Nagykereki
  • Szentpéterszeg
  • Told
  • Újiráz
  • Váncsod
  • Vekerd
  • Zsáka


Lényeges változás áll be a közigazgatásban 2013. január elsejétől. Az okmányirodai ügymenetek jelentős részét és az önkormányzatokhoz tartozó ügyeket a jövőben a járások segítségével tudjuk majd intézni. Az intézkedésre a kormánypárti szakpolitikusok szerint azért volt szükség, mert így a vidéken élő emberek is sokkal kényelmesebben és gyorsabban tudják majd elintézni a közigazgatásba tartozó ügyeiket. A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatal kialakításánál figyelembe vették a megyehatárokat és a települések földrajzi elhelyezkedését.

süti beállítások módosítása