nov
27

Bátonyterenyei Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Bátonyterenyei Járási Hivatal székhelye: Bátonyterenye

29 év után Magyarország közigazgatásában ismét megjelennek a járások. Bár nem az eredeti felállásban és jogkörben, de így lesz hiszen a kormány elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. 2013. január elsejétől 175 járási hivatal és 23 fővárosi kerületi kormányhivatal lép érvénybe. A közigazgatási szervkén létre hozott járási hivatalok közel nyolcvan ügymenet intézését veszik át az önkormányzatoktól. Ezek közül a legfontosabbak, mely talán a legtöbb embert érinti a gyermekvédelmi, gyámügyi és szociális ügyek valamint az okmányirodai ügymenet jelentős része. A változástól a politikusok gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek.

A nagyvárosokban kormányablakok a fővárosban 23 kerületi kormányhivatal segíti majd a munkában a 175 járás ügymeneteit. Ez a döntés születet a parlamentben, amikor a közigazgatás reformjáról döntöttek. A járás a közigazgatásban nem ismeretlen, hiszen hosszú éveken keresztül lehetett itt ügyeket intézni. Az új rendszer alapján az eddig a jegyző hatáskörébe tartozó illetve az okmányirodában intézendő ügymenetek közül közel nyolcvan ügyintézés került a járások hatáskörébe. A reform, azaz a változások 2013. január elsejétől lépnek érvénybe.

Bátonyterenyei Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Bátonyterenye
  • Dorogháza
  • Mátramindszent
  • Mátranovák
  • Mátraterenye
  • Mátraverebély
  • Nemti
  • Szuha


Nagyon lényeges dologban döntött a parlament nemrég, hiszen a járások bevezetésével az egész közigazgatási rendszer újraformálása kezdődik meg. Ami eddig a jegyző és az önkormányzat hatáskörébe tartozott az mostantól a járások kezelésébe kerül. Ezek közül a lényegesebbek a gyámügyek a szociális ügyek és az okmányirodai ügyek. A változások bevezetésétől a kormány gyorsabb és hatékonyabb ügymenetet remél. A várakozásoknak eleget téve sokkal tapasztaltabb és képzettebb hivatalnokokat ígérnek. Az új törvény érvénybe lépet, mely alapján a járások január elsejétől kezdik meg működésüket.

süti beállítások módosítása