nov
23

A Szécsényi Járási Hivatal székhelye: Szécsény

Lényeges változás áll be a közigazgatásban 2013. január elsejétől. Az okmányirodai ügymenetek jelentős részét és az önkormányzatokhoz tartozó ügyeket a jövőben a járások segítségével tudjuk majd intézni. Az intézkedésre a kormánypárti szakpolitikusok szerint azért volt szükség, mert így a vidéken élő emberek is sokkal kényelmesebben és gyorsabban tudják majd elintézni a közigazgatásba tartozó ügyeiket. A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatal kialakításánál figyelembe vették a megyehatárokat és a települések földrajzi elhelyezkedését.

A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatal, valamint a nagyvárosokban megtalálható kormányablakok fogják a jövőben ellátni azokat a feladatokat, melyeket eddig az önkormányzatok és az okmányirodák láttak el. Közel nyolcvan hivatalos ügymenet elintézése kerül közigazgatási hatáskörbe 2013. január elsejétől az új törvény értelmében. A változások miatt a jövőben egy helyen lehet majd intézni a gyerekvédelmi ügyeket a gyámsággal kapcsolatos ügyeket, de az eddigi okmányirodai ügyeket is. A szakpolitikusok a bevezetéstől gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek.

Szécsényi Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Endrefalva
  • Hollókő
  • Ludányhalászi
  • Magyargéc
  • Nagylóc
  • Nógrádmegyer
  • Nógrádsipek
  • Nógrádszakál
  • Piliny
  • Rimóc
  • Szalmatercs
  • Szécsény
  • Szécsényfelfalu
  • Varsány


A hazai közigazgatáson belül jelentős változások lépnek életbe a következő év elejétől. A kormány döntött, melyet a parlament jóvá is hagyott, így mára teljesen biztos, hogy január elsején közel nyolcvan önkormányzati és okmányirodai ügymenetet a járások hivatalaiban kell majd intézni. A 175 járás és 23 kerületi kormányhivatal munkáját a nagyvárosokban kormányablakok fogják segíteni. A kijelölésnél a szakemberek figyelembe vették a megyehatárokat és a települések földrajzi elhelyezkedését, így azt remélik, hogy minden állampolgár könnyedén elérheti a hivatalokat.

süti beállítások módosítása