nov
19


2013. január elsejétől az okmányirodai ügymenetek jelentős részét és az önkormányzatokban intézendő ügyeket a járások hivatalaiban lehet majd intézni. A járás, mint hivatali egység nem ismeretlen a hazai fogalomtárban, hiszen hosszú éveken, évtizedeken keresztül részesei lehettek már az állampolgárok. Az új változtatástól a kormány és a parlament gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remél. A kormány szakpolitikusainak ígérete szerint ezekben a hivatalokban, azaz a járás hivatalaiban sokkal képzettebb és sokkal tapasztaltabb hivatalnokok lesznek.

29 év után Magyarország közigazgatásában ismét megjelennek a járások. Bár nem az eredeti felállásban és jogkörben, de így lesz hiszen a kormány elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. 2013. január elsejétől 175 járási hivatal és 23 fővárosi kerületi kormányhivatal lép érvénybe. A közigazgatási szervkén létre hozott járási hivatalok közel nyolcvan ügymenet intézését veszik át az önkormányzatoktól. Ezek közül a legfontosabbak, mely talán a legtöbb embert érinti a gyermekvédelmi, gyámügyi és szociális ügyek valamint az okmányirodai ügymenet jelentős része. A változástól a politikusok gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek.

Sárvári Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Bejcgyertyános
  • Bögöt
  • Bögöte
  • Chernelházadamonya
  • Csánig
  • Csénye
  • Gérce
  • Gór
  • Hegyfalu
  • Hosszúpereszteg
  • Ikervár
  • Jákfa
  • Káld
  • Kenéz
  • Megyehíd
  • Meggyeskovácsi
  • Mesterháza
  • Nagygeresd
  • Nemesládony
  • Nick
  • Nyőgér
  • Ölbő
  • Pecöl
  • Porpác
  • Pósfa
  • Rábapaty
  • Répcelak
  • Répceszentgyörgy
  • Sajtoskál
  • Sárvár
  • Simaság
  • Sitke
  • Sótony
  • Szeleste
  • Tompaládony
  • Uraiújfalu
  • Vasegerszeg
  • Vashosszúfalu
  • Vámoscsalád
  • Vásárosmiske
  • Zsédeny
süti beállítások módosítása