nov
14

Nagykanizsai Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Nagykanizsai Járási Hivatal székhelye: Nagykanizsa

A kormány döntése alapján 2013. január elsejétől az országban 175 járás, míg a fővárosban 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg a működését. A törvény elfogadásával egyidejűleg bejelentették, hogy a nagyvárosokban a járási hivatalok részeként működő kormányablakokban is lehetőség lesz ügyeket intézni hétköznap reggeltől estig. Az új törvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek szabályozzák a járások működését és illetékességi körét. A törvény alapvető célja, hogy a megyehatárokat és a települések elhelyezkedését figyelembe véve egy olyan rendszert alakítsanak ki, mellyel az állampolgároknak az államigazgatási ügymenetét felgyorsíthatja. Ezen felül a kormány szakembereinek véleménye, hogy az ügyintézésben sokkal képzettebb és tapasztaltabb szakemberek várják majd az ügyfeleket.

A fővárosban 23 kerületi kormányhivatal, míg vidéken a járások fogják a jövőben ellátni a államigazgatási és a közigazgatási ügyeket. A járások munkáját a nagyvárosokban kormányablakok fogják segíteni, melyek a hét minden napján reggeltől estig lesz nyitva. A lényeges változástól a szakemberek gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek, melyeket sokkal tapasztaltabb és képzettebb hivatalnokokkal kívánnak támogatni. A járás 2013. január elsejétől 175 helyszínen, míg a kerületi kormányhivatal 23 budapesti helyszínen kezdi meg a tevékenységét.

Nagykanizsai Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Alsórajk
  • Balatonmagyaród
  • Belezna
  • Bocska
  • Börzönce
  • Csapi
  • Eszteregnye
  • Felsőrajk
  • Fityeház
  • Fűzvölgy
  • Galambok
  • Garabonc
  • Gelse
  • Gelsesziget
  • Hahót
  • Homokkomárom
  • Hosszúvölgy
  • Kacorlak
  • Kerecseny
  • Kilimán
  • Kisrécse
  • Liszó
  • Magyarszentmiklós
  • Magyarszerdahely
  • Miháld
  • Murakeresztúr
  • Nagybakónak
  • Nagykanizsa
  • Nagyrada
  • Nagyrécse
  • Nemespátró
  • Orosztony
  • Pat
  • Pölöskefő
  • Pötréte
  • Rigyác
  • Sand
  • Sormás
  • Surd
  • Szepetnek
  • Újudvar
  • Zalakaros
  • Zalakomár
  • Zalamerenye
  • Zalasárszeg
  • Zalaszabar
  • Zalaszentbalázs
  • Zalaszentjakab
  • Zalaújlak


Az önkormányzatokat a fővárosban kerületi hivatalok, míg vidéken járások váltják a következő év elejétől. Az egész önkormányzati rendszer megváltoztatásáról nemrég döntött a parlament, mely a döntés után ki is jelölte megyénként a járásokat. Országosan 175 járás és 23 kerületi hivatal kerül felállításra, melyeknél a munkaerőt képviselő tisztségviselők a kormány ígérete alapján sokkal tapasztaltabbak és hatékonyabbak lesznek. Az eddig a jegyzőhöz tartozó ügyek jelentős részét is a járások fogják kezelni, mely a tervek szerint az összes ügymenet elintézési határidejét javíthatja.

süti beállítások módosítása