nov
14

Járások 2013

Keszthelyi Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés


A következő év elejétől az önkormányzatokat járások váltják a közigazgatásban. A kormány az új rendszertől sokkal komolyabb és szakértőbb intézkedést vár, mely a véleményük szerint alaposan megkönnyítheti az állampolgárok ügymeneteit. A változtatás oka szakemberek szerint az, hogy az önkormányzatoknál a jegyzőkhöz tartozó feladatok jelentős része államigazgatási ügy volt és csak egy kisebb része volt, ami az önkormányzatokra vonatkozott. Az új rendszerrel minden eddigi ügymenetet államigazgatási eljárás keretében végeznek, mellyel a járások segítségével a vidéki emberek hivatalos ügyeit könnyítik meg.

A 175 járás és a 23 kerületi kormányhivatal, valamint a nagyvárosokban megtalálható kormányablakok fogják a jövőben ellátni azokat a feladatokat, melyeket eddig az önkormányzatok és az okmányirodák láttak el. Közel nyolcvan hivatalos ügymenet elintézése kerül közigazgatási hatáskörbe 2013. január elsejétől az új törvény értelmében. A változások miatt a jövőben egy helyen lehet majd intézni a gyerekvédelmi ügyeket a gyámsággal kapcsolatos ügyeket, de az eddigi okmányirodai ügyeket is. A szakpolitikusok a bevezetéstől gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést remélnek.

Keszthelyi Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Alsópáhok
  • Balatongyörök
  • Bókaháza
  • Cserszegtomaj
  • Dióskál
  • Egeraracsa
  • Esztergályhorváti
  • Felsőpáhok
  • Gétye
  • Gyenesdiás
  • Hévíz
  • Karmacs
  • Keszthely
  • Ligetfalva
  • Nemesbük
  • Rezi
  • Sármellék
  • Szentgyörgyvár
  • Vállus
  • Várvölgy
  • Vindornyafok
  • Vindornyalak
  • Vindornyaszőlős
  • Vonyarcvashegy
  • Zalaapáti
  • Zalacsány
  • Zalaköveskút
  • Zalaszántó
  • Zalaszentmárton
  • Zalavár
  • A kormány döntése alapján 2013. január elsejétől az országban 175 járás, míg a fővárosban 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg a működését. A törvény elfogadásával egyidejűleg bejelentették, hogy a nagyvárosokban a járási hivatalok részeként működő kormányablakokban is lehetőség lesz ügyeket intézni hétköznap reggeltől estig. Az új törvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek szabályozzák a járások működését és illetékességi körét. A törvény alapvető célja, hogy a megyehatárokat és a települések elhelyezkedését figyelembe véve egy olyan rendszert alakítsanak ki, mellyel az állampolgároknak az államigazgatási ügymenetét felgyorsíthatja. Ezen felül a kormány szakembereinek véleménye, hogy az ügyintézésben sokkal képzettebb és tapasztaltabb szakemberek várják majd az ügyfeleket.

 

süti beállítások módosítása